Vásáry Tamás

 

„...aki élete végéig Gyermek tud maradni: emelkedetten goldolkodni és élni, tiszta szívvel örülni, lelkesedni, önzetlenül cselekdni, segíteni a testi-lelki rászorulókon – azt szeretik az istenek" – írta az egyik újság nemrégiben a mai magyar zeneélet egyik meghatározó személyiségéről, Vásáry Tamásról gyermekeknek szóló koncertsorozatával kapcsolatban.

 

Vásáry Tamás csodagyerekként kezdte pályafutását, mint zongorista nyolcévesen adta első hangversenyeit. A Zeneakadémián Hernádi Lajos tanítványa volt a zongora szakon. Már akadémiai évei alatt rangos díjakat nyert: 1947-ben a Liszt Ferenc Társaság I. díjával, az 1949/50-es tanévben Liszt Ferenc jubileumi díjjal ismerték el zongorajátékát. Művészi fejlődésére nagy hatással volt Fischer Annie játéka, Kodály Zoltán tanári útmutatása és szinte apai gondoskodása.

 

„Vonzott elméjének, egyéniségének fénye, elkápráztatott, és nem volt már elég számomra a hivatalos népzene-órák nyújtotta lehetőség" – írja Kodályról szóló emlékezéseiben Vásáry Tamás. Valószínűleg egész életére kiható élmény maradt az a pillanat, amikor Kodály kezet fogva szervuszt köszönt neki, miután a Mester otthonában eljátszotta a Marosszéki táncokat. Kodály elismerését mi sem példázza jobban, mint hogy a fiatal zongoraművészt Steinway-zongorával ajándékozta meg diplomakoncertje előtt, és maga mellé vette szolfézstanárnak akadémiai tanulóévei után. Kodály nagyrabecsülését fejezte ki azzal is, hogy a zenetudományi tanszak szolfézstanulóiból osztályának felét fiatal kollégájára bízta. Később azonban a sűrűsödő hangversenyek, külföldi fellépések és versenyek oly mértékben lekötötték a zongoraművész idejét, hogy a tanítást abba kellett hagynia. 1956-ban a család megmentése érdeképben emigrációba kényszerült, művészi karrierje a külföld, a nemzetközi elismerés felé vezetett. Sikersorozatának első állomása 1960-ban a londoni Royal Festival Hall volt, hangversenyeivel párhuzamosan Liszt-felvételeket készített a Deutsche Grammophonnál.

 

„15 évig jártam a világot, évente több mint száz hangversenyt adtam a legnagyobb zenekarokkal, karmesterekkel, szinte az összes nemzetközi fesztiválon" – emlékezik vissza Vásáry Tamás. 1971-től kezdve karmesterként is dobogóra lép, vagy a zongora mellől dirigál. Először a Bournemouth Sinfonietta fő karmestere, majd 1979-tól 1982-ig a Northern Sinfonia zenei igazgatója. Közben vendégkarmesterként is fellép a Londoni Filharmonikusokkal, a Londoni Szimfonikusokkal, a Philharmonia zenekarral, a New York-i Filharmonikusokkal, valamint olasz, francia, spanyol és skót zenekarokkal. 1972-től kezdve rendszeresen hazajár, 1993-tól nagyrészt Magyarországon él, miközben svájci állampolgár és londoni lakos.

 

1993-tól 2004-ig a Magyar Rádió Zenekarának főzeneigazgatója, majd 2004-től örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója. A zenekarral sikeres vendégszerepléseket adott Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban, Belgiumban és Hollandiában. A dél-amerikai vendégszereplés alkalmával Rosztropovics játszotta Dvořák és Sosztakovics versenyeinek szólóját. Menuhin halála után Vásáry Tamás vette át turnéja vezetését a Varsói Szimfonikus Zenekarral. Sikereinek, népszerűségének egyik titka oldott, emberközeli kapcsolata a zenekari muzsikusokkal.

 

„A zenekarral kialakult zenei-lelki harmóniát értékeli így a közönség – nyilatkozza –, rendkívül fontosnak tartom e tekintetben sorozatainkat, bérleteinket, programjaink ívét." Vásáry általában részt vesz a hangverseny-programok tervezésében, különösen szereti egy gondolati fonalra felfűzni a darabok egymásutánját. Legtöbb sorozatának jegyei már a meghirdetés előtt elkeltek, így a hangversenyek főpróbái is nyilvánosak lettek. Ugyanilyen népszerűségnek örvendenek a Zeneakadémián tartott mesterkurzusai is. Hanglemezfelvételeinél hangsúlyt fektet ritkán előadott magyar művek megszólaltatására, szívesen mutat be kortárs magyar műveket is, például Petrovics Emil, Ligeti György, Durkó Zsolt kompozícióit. Munkásságát már eddig is számos kitüntetéssel ismerték el: többek közt Kossuth-díjjal, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével, Köztársasági Elnöki Aranyéremmel. 1999-ben az Év Emberének választották.

 

Vásáryt nem csak a hangversenylátogató közönség fogadta szívébe. Életközelbe hozta őt a televízió is, különösen a Zenén túl című sorozata, ahol a zenélés mellett szavakban is megosztotta velünk gondolatait, érzéseit, filozófiai nézeteit. Elgondolkodtató, miként éli meg az emberiséget mindig is foglalkoztató fő problémát, a lét és elmúlás kérdését: „Ahogyan én látom, a születés meg a földi lét csak egy kis része életünknek. Ezért nem félek a haláltól, mert az egy másik kaput nyit ki, amely nagyon érdekel, s meggyőződésem, hogy jobb világba kerülünk. Elvem, hogy minden úgy jó, ahogy van."