Végh Sándor

 

A világhírű hegedűművész, kvartett-primárius és kamarazene-professzor a Zeneakadémia hegedű tanszakán 1924–29-ig Zsolt Nándor, majd 1929–31-ig Hubay Jenő növendéke volt, s az 1928/29-es tanévben zeneszerzést is tanult Kodály Zoltánnál. 1941-től 1946-ig, Magyarországról való távozásáig a Zeneakadémián tanított hegedűt.

 

Végh Sándor 1935-ben alapította meg az Új Magyar Vonósnégyest, és részt vett 1936-ban Bartók V. vonósnégyesének bemutatóján. Miután azonban 1937-ben Székely Zoltán vette át a primáriusi szerepet, Végh Sándor 1940-ben Zöldi Sándorral, Janzer Györggyel és Szabó Pállal megalakította saját kvartettjét, amellyel 1946-ban Baselbe költözött. A csupa kiváló szólistából álló Végh-kvartett nagy sikereket aratott világszerte: 1946-ban a genfi Nemzetközi Zenei Versenyen 1. díjat nyertek, s ezután több hangversenykörutat tettek Európában, valamint Észak- és Dél-Amerikában, és számos lemezt készíttek. Repertoárjukon gyakorlatilag a kvartett-irodalom valamennyi remekműve szerepelt, sorozatban játszották Beethoven, illetve Bartók összes vonósnégyesét. Ezzel párhuzamosan Végh Sándor hegedűszólistaként is jelentős nemzetközi karriert futott be (egyik specialitása Bach összes szólóhegedűművének előadása volt), s a hangszert idős koráig nem tette le a kezéből.

 

Az előadóművészi pályán szerzett gazdag tapasztalatait kamatoztatta egyre jelentősebbé váló pedagógiai munkásságában. Tanított Baselben, Freiburgban, Düsseldorfban és Salzburgban, valamint a Casals által patronált zermatti kurzusokon. Az 1980-as években a budapesti Zeneakadémián is tartott kurzusokat. Pedagógiai munkájának csúcsát, kiteljesedését azonban kétségtelenül a salzburgi Mozarteum mindenkori növendékeiből álló Camerata Academica megalakításával (1978) érte el. Életének utolsó periódusában világszerte nagy sikerrel szerepelt és sok lemezfelvételt készített az osztrák előadói tradíciókat híven őrző és továbbvivő kamarazenekarral, többek közt a Schiff Andrásssal készített, abszolút mértékadó Mozart-zongoraverseny-sorozatot.

 

Szerencsére a budapesti közönség is több alkalommal részese lehetett annak a különleges élménynek, amellyel Végh Sándor a Camerata Academica élén hallgatóit megajándékozta. „…a Zeneakadémián a Salzburgi Camerata Academica Mozart-Schubert-estje Végh Sándor betanításában és vezetésével egyike volt a legihletettebbeknek, amelyeket a magyar fővárosban valaha is hallottunk. Nem használom a vezénylés szót, mert annak mai szakmai értelme más, mint amit a nyolcvanéves művész csinál együttese élén… a neveltjeivel, a 22 vonósra épülő Camerata Academica élén nem kell karmesterkednie, hanem mint korunk egyik legjelentősebb muzsikus-egyénisége, mint csodálatos kamarazene-tanár nyilvánulhat meg. Akár egy vonósnégyes előkészítése során, a legapróbb részletekig kidolgozottak az interpretációk, amelyeknek összjátékot irányító részét álla alatt magasra tartott hegedűjével mintegy kiegészítő funkcióban a kiváló koncertmester végzi, hogy Végh Sándor a karmesteri pulpituson, mint afféle Angel Guardian, a zenei folyamatok, a mű vérkeringését és lélegzését biztosítsa jellegzetes váll-, könyök- és kézcsukló-jelzéseivel, amelyek sohasem hegyesek, sohasem szúrósak, mindig a hegedűvonót képviselik, a szüntelenül éneklő tónust, a zene mozarti-schuberti dolce alaphangját." „Hihetetlenül magasrendű, összetett és képzeletgazdag interpretáció… Elképzelhetetlen a zenélés artikulációs gazdagsága… az intenzitást, a tüzet Végh Sándor adja a nagyszerű hajlékonysággal játszó zenekarnak, az ő lobogása élteti a tempókaraktereket, mint ahogy az ő humanizmusa, kultúrája, hallása varázsolja a fafúvókra hangszerelt kötött dallamíveket esetről esetre kis Benedictusokká." (Kroó György 1993-as és 94-es kritikáiból.)