Kokas Katalin

Kokas Katalin

Vonós Tanszék

Hegedű főtárgy

 
Született: 1978, Pécs
 
Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: egyetemi docens
 
Tanulmányok:
Hegedülni ötévesen kezdett dr. Gyánó Béláné és Papp György osztályaiban. 11 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémia előkészítő tagozatára, ahol Halász Ferenc, majd Kovács Dénes volt a mentora. 16 évesen teljes ösztöndíjjal került a torontói konzervatóriumba, Fenyves Loránd osztályába. Kanadai tanulmányai után diplomájáig a budapesti Zeneakadémián Perényi Eszter növendéke volt. Gyakori látogatója és hallgatója volt Rados Ferenc, Fenyves Loránd, Igor Ozim, Wolf Endre, Varga Tibor, Pauk György, Zsigmondy Dénes, Kurtág György, Jaime Laredo és Leon Fleischer mesterkurzusainak, magánóráinak.
 
Oktatói tevékenység:
2004- től: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, hegedű főtárgy
2004-2006: Kaposvár, Vonós Zenei Tábor, hegedű
 
Vendégtanári állások, mesterkurzusok:
2006: Kecskemét
2006: Indiana University, Bloomington (USA), vendégprofesszor
 
Fontosabb koncertek:
Szólistaként és kamaramuzsikusként gyakori vendégszereplője Európa, Afrika és Amerika számos koncerttermének. Hegedűsként és brácsásként olyan koncertekre és fesztiválokra kapott meghívást, mint Prussia Cove (Anglia), Delft (Hollandia), Sevilla, Budapesti Tavaszi Fesztivál, Cannes, Kuressare (Észtország), Karthágo (Tunézia), a párizsi Louvre-Auditorium, Dél-Afrika számos koncertterme, Washington és New York.
 
Kokas Katalin olyan művészekkel és együttesekkel dolgozott, mint Perényi Miklós, Várjon Dénes, Nagy Péter, Bogányi Gergely, Héja Domonkos, Kelemen Barnabás, Philippe Cassard, Thorlief Thedeen, Ligeti András, a Chilingirien Quartett, Rolla János és a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Pozsonyi Kamarazenekar. 2002-es versenygyőzelme után rangos magyar, európai és amerikai felkérésnek tett eleget, többek között a világhírű New York-i Carnegie-Hall kamaratermében adott koncertet.
 
Díjak, kitüntetések:
Koncz János Hegedűverseny - első díj
1994: Usti Nad Orlice Nemzetközi Hegedűverseny (CZ) - első díj
1996: „Concerto Competition" Toronto (CAN) - első díj
1997: Bartók verseny Semmering (A) - első díj
1998: Martinu-verseny Semmering (A) - első díj
1999: Nemzetközi Flesch Károly Hegedűverseny - első díj
2002: Nemzetközi Szigeti József Hegedűverseny - első díj
2010: Liszt-díj
 
Képek, videok a 2009 évi Da capo 2011 Épületbúcsúztató Fesztiválról