Kováts Péter Fotó: Vásárhelyi Dániel

Kováts Péter

Kamarazene Tanszék, Vonós Tanszék

Hegedű főtárgy, Kamarazene, Vonósnégyes, Zenekar

Születési idő, hely: 1960, Veszprém

Egyetemi beosztás:
egyetemi docens

Tanulmányok:
1978–1983, hegedű szak, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola

Káté Istvánnál Veszprémben kezdett hegedűt tanulni, majd Budapesten Lányi Margitnál folytatta tanulmányait, ezt követően a Zeneakadémián többek között Szemjon Sznyitkovszkij – David Ojsztrah asszisztense – volt a mestere. Kamarazenét Kurtág Györgynél, illetve Devich Sándornál, zenekari játékot Simon Albertnél tanult.
Bartók II. hegedűversenyének előadásával szerezte diplomáját, s pár évvel később ösztöndíjasként az NTSU (USA) egyetemén Robert Davidovicinél folytatta posztgraduális tanulmányait. Számos mesterkurzuson vett részt, többek között Végh Sándor, Ruha István, Vlagyimir Szpivakov és Volodar Bronyin irányítása alatt.

Felvételek:
Triography – Az Auer trió lemeze (BMM)
Mendelssohn fiatalkori versenyművek (Hungaroton)
Vivaldi: A négy évszak (BritChoral)
English String Music (BritChoral)
„Mendelssohn and more…” (Lauderdale, USA)
CinePhony (DVD, oliveart)
„Gyökerek és ágak” (DVD, bluray, oliveart)

Zenekari tagságok:
2013–2014: Concerto Budapest, koncertmester
2001-2005: English Concert Chamber Orchestra (London), 
vendégkoncertmester
1985-től: Mendelssohn Kamarazenekar (Veszprém), művészeti vezető, szólista, karmester
1981-1983: Új Zenei Stúdió együtteseinek tagja (Budapest)
1981-1983: Akadémiai Kamarazenekar tagja (Budapest) vez.: Simon Albert

Oktatói tevékenység, vendégtanári állások, főbb mesterkurzusok:
2014-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene és vonósnégyes tanára, ezenkívül 2016-tól zenekart, 2019-től pedig hegedű főtárgyat is oktat ugyanitt.
1983 óta szülővárosában, a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola hegedűtanára és 2001–2013-ig az intézmény igazgatója.
2007–2015 között vezeti a Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola aktív és volt tanítványaiból általa létrehozott Auer Ifjúsági Szimfonikusok munkáját, valamint a Zeneiskolai Diákok Keszthelyi Nyári Zenekari táborát.
2001-ben veszprémi kórusvezető kollégáival közösen hozta létre a Veszprémi Középiskolai Oratórium Kórust, melyet azóta is vezet.
Évekig tagja volt a Central European Initiative Youth Orchestra oktatói karának.
Mesterkurzusokat vezetett Brightonban, Londonban, Triesztben, Buenos Airesben és 2016 óta évente az ECHO Nyári Akadémián (Károlyi Kastély)

Egyéb tevékenység:
2016-ban Fülei Balázs zongoraművésszel és Varga István gordonkaművésszel megalakítják az Auer triót, mellyel azóta is koncertezik itthon és külföldön.
2015-ben és 2018-ban zsűrielnöke volt a szentpétervári Leopold Auer Nemzetközi Hegedű- és Vonósnégyesversenynek.
Évtizedek óta zsűritagja a magyarországi zeneiskolák, zeneművészeti szakközépiskolák és felsőoktatási intézmények hallgatói részére rendezett országos és területi hegedűversenyeknek, zenekari és kamarazenei versenyeknek.
Szerteágazó művészi tevékenysége keretében 2010-ben fejezte be Veszprém világhírű szülötte, Auer Lipót élettörténetéről szóló zenés dokumentum tv-film elkészítését, melynek ő volt a forgatókönyvírója-szerkesztője, valamint az elhangzó hegedűművek előadója.
2003–2007 között a British Council megbízásából zenekari továbbképzéseket tart Ghánában.
2007-ben megalapítja Veszprémben az Auer Lipót Ifjúsági Szimfonikus Zenekart, melynek azóta is karmestere.
2013 óta művészeti vezetőként irányítja a kezdeményezésére megalakult Auer Akadémia keretében rendezett mesterkurzusokat, és az általa alapított Auer Lipót Nemzetközi Zenei Fesztivált.

Fontosabb koncertek:
Csaknem minden európai országban, az Amerikai Egyesült Államokban, több közép- és dél-amerikai országban (Guatemala, Nicaragua, Costa Rica, Aruba, Uruguay, Argentína), valamint Marokkóban és Ghánában lépett fel szólistaként, kamarazenészként.
Szólistaként fellépett a világ jelentős koncerttermei közül többek között a milánói Verdi-teremben, a Buenos Aires-i Teatro Colónban, a barcelonai L’Auditoriban, koncertfelvételeit közvetítette a Magyar Rádió és Televízió, a France 3, a Szlovén Nemzeti Televízió és számos amerikai rádió és tv-állomás.
Szólista-, ill. kamarapartnere volt többek között Vásáry Tamásnak, Perényi Miklósnak, Tokody Ilonának, Ruha Istvánnak, Frankl Péternek, Fülei Balázsnak, Rohmann Imrének, Kertesi Ingridnek, valamint Vagyim Repinnek, Jurij Basmetnek, Mischa Maisky-nak.
A Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetőjeként, illetve karmestereként együtt dolgozott rajtuk kívül többek között Gidon Kremerrel, Baráti Kristóffal, Kocsis Zoltánnal, Rost Andreával, Glenn Dicterow-val, Ray Chennel, Jandó Jenővel, Kelemen Barnabással, Szabadi Vilmossal, Bálint Jánossal, Csaba Péterrel, Győriványi Ráth Györggyel, Kesselyák Gergellyel, Madaras Gergellyel.
A Concerto Budapest koncertmestereként számos hazai és külföldi karmesterrel dolgozott, közöttük Keller András, Medveczky Ádám, Ligeti András, Héja Domonkos, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij.

Díjak, kitüntetések:
2008: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (pedagógiai tevékenységéért)
2010: Bartók–Pásztory-díj

Kapcsolat:
kovats.peter[kukac]academy.liszt.hu