Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz
Madarász Iván

Madarász Iván

Zeneelméleti Tanszék

Analízis, Szolfézs-zeneelmélet, Transzponálás és partitúrajáték

 
Született: 1949
 
Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: nyug. egyetemi tanár
 
Tanulmányok:
1972-től: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest – zeneszerzés (Szervánszky Endre osztályában) – (diplomamunka: A nő meg az ördög – egyfelvonásos opera)
 
Oktatói tevékenység:
1973-80: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán - zeneelmélet
1980-tól: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója,  2002 óta egyetemi tanárként.
 
Zeneszerzői tevékenység:
A zenei műfajok széles skálája jelenik meg kompozícióiban. A recenziók zenéjének drámaiságát, valamint az énektechnika, az emberi hang használatának újszerű módját emelik ki. Hangszeres zenéjére, különösen fuvolaműveire a hangszeres technika újabb módozatainak keresése jellemző. Kamaraműveiben sajátos módszert alakított ki bonyolultabb, ún. „nem-ekvivalens" arányú ritmusok megvalósítására.
 
Interjúk:

Papageno: 2020. február 10.
Pepita magazin: 2019. december
Muzsika (folyóirat) 2016 május, 2016. március, 2014. május, 2014. január, 2013. december, 2013. október, 2009. február, 2008. március, 2006. április, 1997. május
Zenekar: 2020. 02. szám
Szabadföld: 2016. március 18.
Népszava: 2016. március 30.
Magyar nemzet: 1996. október 15.
Vasárnap: 1995. március 12., 82. évf. 10. szám


Műlista:
 
Élő elektroakusztikus kompozíciók:
A A A - Tandori Dezső versére (szoprán, szintetizátor)
Archai archi (vonósok, szintetizátor)
Ascendens  (hegedű, basszusgitár)
Cantabile
Csillagok (szóló cimbalom, szintetizátor)
Dionysos geometriája
Gyere, súgja Schubertnek a halál - Orbán Ottó versére (szoprán, szintetizátor, hegedű)
J.J. játékai (fuvola, 2 szintetizátor, cselló)
One Minute Stories  (fuvola, trombita, cselló, 2 szintetizátor)
Orfeusz gesztusai
Preludi-Melodi  (fuvola, trombita, cselló, 2 szintetizátor)
Tabulatúra
 
Dalok:
2 dal Weöres Sándor verseire
Benedictus
Catullus-dalok
Der Werwolf – Christian Morgenstern versére
Délutáni meditáció – Kosztolányi Dezső versére
Gyöngy – József Attila versére
Kennst du das Land – Tandori Dezső versére
Rönk a Tiszán – Áprily Lajos versére
Téli dal – Weöres Sándor versére
Kuli – Weöres Sándor versére
Scherzo (Berlin, 1933) – Weöres Sándor versére
Ének a teremtésről – Weöres Sándor versére
Dávid tánca – Weöres Sándor versére
Feljegyzések a póstakocsiból (ciklus) – Szőcs Géza versére
Úton-útfélen (ciklus) – Szőcs Géza versére
Der Werwolf  (A vérfarkas) – Christian Morgenstern versére
 
Kórusművek:
Altató - József Attila versére – gyermekkar
Emberélet varázslatai - Gyárfás Endre szövegére – vegyeskar
Gyermekdalok az UNICEF dalgyűjteményből (feldolgozás) – gyermekkar
Himnusz minden időben  Nagy László versére – vegyeskar
Kuli – Weöres Sándor versére, vegyeskar
Mintha hívásra – vegyeskar
Török gyermekdalok – gyermekkar
Ugróiskola – Nemes Nagy Ágnes versére – gyermekkar
Üzenet az űrből - Nemes Nagy Ágnes versére – gyermekkar
 
Kamarazenei művek:
Anekdota (oboa, zongora)
B.-la  (hegedű, ütőhangszerek, zongora)
Ba-Tri Music (fuvola, cselló, csembaló)
Canti Coelestes (gitár együttes)
Diagrammok I. (vonósnégyes)
Diagrammok II. (fuvola, hegedű, cselló, csembaló)
Diagrammok III.  (2 cimbalom)
Egy szerep keres négy hangszert (oboa, hegedű, cselló, szintetizátor)
Esztergomi hangok (gitár együttes)
Fanfare (rézfúvós együttes)
Halmazok (rézfúvós kvintett)
Haszid történetek (rézfúvós kvintett)
Három páratlan tánc (2 fuvola)
Három történet (oboa, zongora)
Hímzett hangok (szopránszóló, fuvola, hegedű, ütőhangszerek, szintetizátor)
In memoriam Szendrei Karper László (gitár együttes, hangszalag)
ItoccaSZkor (2 cimbalom)
Jan Jansson körfutása Dániában (cselló együttes)
Jan Jansson tíz imája (hegedű, cselló, gitár)
Kaleidoszkóp (kürt, cselló, zongora)
Lót imája (hegedű, zongora)
Magyar szvit (fuvola, cselló, csembaló)
Magyar táncfüzér (fuvola, cselló, csembaló)
Musica dell'Arte (kamaraegyüttes)
Négyesjáték (ütőhangszerek)
Öt eset (kürt, cimbalom)
Párbeszéd harsonára és zongorára (harsona, zongora)
Párhuzamos monológok (fuvola, cselló, csembaló)
Re-petitio 6-12 előadóra
Sebességek (2 fuvola, hangszalag)
Seol (fuvola, vonósnégyes, hárfa)
Szeptén (2 fuvola, hangszalag)
Szimbólumok (rézfúvós együttes) - részlet
Tánc (ütőegyüttes)
Táncok a Lőcsei kódexből (fuvola, cselló, csembaló)
Újabb párhuzamos monológok (cselló, cimbalom)
Ütőszene két zongorára (2 zongora)
Vocalise (fuvola, gitár együttes)
Fú a szél a nádasban  (énekhang, fuvola, cselló, zongora)
Orlando (fuvola vagy hegedű, zongora)
In memoriam... (fuvola, fagott)
Hangjelek  (énekhang, fuvola)
Örvény a kristályban (hegedű, zongora)
Reflexiók egy 19. századi témára (vonósnégyes)
Colla parte (fagott, zongora)
Missa brevis (szoprán szóló, gitár együttes)
Missa in frammenti (szoprán szóló, gitár együttes)
 
Szólóművek:
Amit Hamlet nem mondott el Ophelianak (fuvola)
FürZOGY  (fuvola)
Ludi  (zongora)
Martellato  (zongora)
Metamorphosis  (zongora)
Mozaikok szólóhegedűre  (hegedű)
Öt perc férfihangra
Talizmán (fuvola)
Szonettkoszorú (zongora)
Hommage a 19. század (zongora)
In due voci  (fagott)
Amit Ophelia nem mondott el Hamletnek (fuvola)
Katabasis  (fuvola harangok)
Tetrafónia (zongora)
Etud-repet és Etud-passage (zongora)
 
Oratórikus művek:
Archaikus epizódok (szopránszóló, vegyeskar, szimfonikus zenekar)
Crucifixus (szopránszóló, vegyeskar, gitár együttes)
Egy történet fejezetei (vegyeskar, szimfonikus zenekar)
Mátyás király és a varga - Fodor Ákos versére (szólóének, narrátor, kamaraegyüttes)
Mese a csodafurulyás juhászról - Illyés Gyula versére (szólóének, narrátor, kamaraegyüttes)
Altató (Mese a hangokról) - Török Sándor szövegére (alt, tenor, basszus szóló, szimfonikus zenekar)
Molto Espressivo - Pilinszky János versére (szimfonikus zenekar, vegyeskar)
Pázmán lovag - Arany János versére (szoprán, tenor, bariton szóló, szimfonikus zenekar)
Refrain (szoprán szóló, 2 szintetizátor, ütőhangszerek)
Szonett (szoprán szóló, ütőhangszerek)
Zsoltár (szoprán szóló, gitár együttes)
Rap-petició (ritm. próza, szimfonikus zenekar)
Qui venit (mezzoszoprán, gyermekszoprán, szimfonikus zenekar)
Prológ  (szopr., tenor, basszus, szimfonikus zenekar)
Lokomotiv  (ritm. próza, szimfonikus zenekar)
Fejfák (vegyeskar, szimfonikus zenekar)
 
Versenyművek:
1. Zongoraverseny (zongora, szimfonikus zenekar)
2. Zongoraverseny (zongora, szimfonikus zenekar)
Concerto F(L)A (fuvolaszóló, vonós zenekar)
Concertuba (tuba, fúvós zenekar)
Flautiáda (fuvola, szimfonikus zenekar)
Orfenüzosz (cimbalom, kamaraegyüttes)
Episodi concertanti (fuvola, szimfonikus zenekar)
Gitárverseny (akusztikus gitár, szimfonikus zenekar)
 
Szimfonikus zenekari művek:
Echo
Musica Solenne
Musica Solenne Millenium
Suoni reali
Nyitány egy képzeletbeli operához
Tetrachtis
 
Operák:
Árva Lázár balladája
Lót - részlet
Utolsó keringő - Görgey Gábor Délutáni tea c. színműve nyomán
A nő meg az ördög
 
Musicalek:
Robin Hood
Zsuzsanna és a vének
Tévedések vígjátéka
Messze még a holnap
 
Felvételek:
 
Önálló lemezek (mind Hungaroton):
  • Concerto F(L)A; Hímzett hangok; Echo; Sebességek két fuvolára; Egy történet fejezetei
  • Flautiáda; Concertuba; Musica solenne
  • Orfeusz gesztusai; Dionüszosz geometriája; Archai-Archi; Tabalatúra; Egyperces novellák; Talizmán
  • Lót; Refrain
  • Muzsikáló mesék (Pázmán lovag, Mátyás király és a varga, Mese a hangokról (Altató))
  • Utolsó keringő (opera)
  • 2. zong. verseny és Episodi concertanti
  • Orpheus gesztusai (élő elektr, művek)
Művek egyéb CD-albumokon:
  • Újabb párhuzamos monológok - Kortárs magyar zene cimbalomra - Szakály Ágnes lemeze
  • J.J. játékai  - Kortárs magyar elektronikus kompozíciók
  • Párbeszéd harsonára és zongorára  - Kortárs magyar harsonaművek
  • Csillagok - EAR Ensemble lemeze
  • Párhuzamos monológok - Magyar Barokk Trió lemeze
  • Triptichon
  • Dialógus harsonára és zongorára
  • Öt eset cimbalomra és kürtre
  • Messa in frammenti
  • Kuli (vegyeskar)
  • Újabb párhuzamos monológok
  • J. J. játékai
  • Csillagok
  • Kommentár egy ismeretlen történethez

Tagságok:
1990-től: Magyar Zeneszerzők Egyesülete (alapító és elnökségi tag)
1990-től: Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület (vezetőségi tag), 2016-tól az egyesület elnöke
1998-2002 ill. 2006-től: Nemzeti Kulturális Alapprogram Zenei Kollégiuma - kurátor
 
Díjak, kitüntetések: 
1978: Montreaux-i Filmfesztivál különdíja
1981, 1983: OIRT dalpályázat díja (két ízben)
1985: Budapest Főváros kóruspályázatának díja
1992: Erkel Ferenc díj
1998: Bartók-Pásztory díj
2005: Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
2016: Kossuth-díj