Rektori köszöntő

A Zeneakadémia számomra a zene szentélye. Amikor Nagyteremben ülök, és felnézek az arany babérlevelekkel borított mennyezetre, vagy a Solti terem emelkedettséget sugárzó belső terében hallgatom a zenét, olyasféle áhítat fog el, amely régi templomokban érinti meg az embert. Még azokat is, akik nem hívők. Aki pedig a Zeneakadémia épületébe belép – legyen szó tanárról, diákról vagy a koncertlátogató közönségről –, egészen biztosan hisz. Hisz a zenében. A zene lélekemelő erejében, a csodában, amely a hangversenypódiumon nap mint nap megtörténik, s amelynek létrehozására növendékeinket tanítjuk.

A csoda persze nem tanítható, a tehetséges muzsikus azonban igen. És az alapok meghatározzák egész intézményünk történetét, amennyiben a 19. század egyik legsokoldalúbb tehetsége, Liszt Ferenc volt alapító elnökünk, s a kapuit 1875-ben megnyitó budapesti Zeneakadémia az egyetlen olyan, Liszt nevét viselő intézmény, amely ezt elmondhatja magáról. Liszt egyszerre volt a nagy tradíció őrzője zongoristaként, és „lándzsáját a jövőbe röpítő” progresszív muzsikus zeneszerzőként. A mai napig ez a feladatunk: szemünket a múltba vetve átörökíteni a klasszikus hagyományt, előre tekintve pedig támogatni mindent, ami új. Új műveket, új gondolatokat, új kezdeményezéseket.

A Zeneakadémia saját hagyománya töretlen, oktatóink valódi családfát alkotnak. A zongoraprofesszorok Liszt növendékeinek növendékeitől tanultak, a hegedűtanárok Hubay Jenőig vezetik vissza művészi genealógiájukat, aki ma kamarazenét tanul nálunk, az érzékelhetően Weiner Leónak is növendéke. És a Zeneakadémiának még a múltja is jövővel terhes, hiszen a 20. század számos nagy újítója volt növendékünk és tanárunk: Kodály és Bartók, Ligeti, Kurtág és Eötvös egyaránt ezer szállal kötődtek, illetve kötődnek hozzánk. És ha a zeneszerzésről az előadóművészetre fordítjuk figyelmünket a kép nem kevésbé felemelő: Dohnányi Ernőtől Vásáry Tamáson át a Kocsis–Ránki–Schiff generációig és tovább a 20. század megannyi legendás zongoristája indult innen, vagy éppen hegedűművészek, mint Szigeti József, Végh Sándor vagy Pauk György, hogy csak hármat emeljünk ki a sorból, s persze ott vannak a karmesterek Solti Györgytől Doráti Antalig, akik nélkül a 20. századi észak-amerikai szimfonikus zenei élet gyakorlatilag nem elképzelhető. A sort hosszan folytathatnám énekesekkel, fúvósokkal más hangszeresekkel.

Zenei képzésünk egyedülállóan nagy ívet fog át: a kivételes tehetségek előkészítő osztályába tízéves kortól várjuk a növendékeket, a hangszeres és elméleti óráink túlnyomó többsége magánóra jellegű, vagy kis csoportokban folyik, valamennyi szakon kínálunk mesterképzést (jórészt angol nyelven is), Doktori Iskolánk pedig PhD-programot éppúgy kínál (zenetudósok számára), mint DLA-programot (előadóművészeknek). Története során negyvennél több ország növendéke fordult meg a Zeneakadémián, s évről évre nagyjából minden ötödik diákunk külföldi. Büszkék vagyunk rá, hogy a globális oktatási felmérések szerint a Zeneakadémia a 30. legjobb előadó-művészeti egyetem a világon.

1907-ben megnyitott főépületünk; a szecessziós építészet egyik csodája 2013-ra teljesen megújult: valóban és szó szerint is régi fényében ragyog. A felújítás óta intézményünk nem csupán oktatási tevékenységet végez, hanem önálló koncertközpontként is működik, aminek köszönhetően művésztanáraink és tehetséges hallgatóink a budapesti koncertélet jól ismert szereplőivé válhattak, és rendszeresen állnak egy pódiumon a Zeneakadémián rendszeresen megforduló világklasszisokkal.

Óriási öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy 2015-ben Europa Nostra, 2016-ban Európai Örökség díjjal tüntették ki a Zeneakadémiát, a legnagyobb elismerést azonban közönségünk és növendékeink szeretete és hűsége jelenti, és az a valóban családias atmoszféra, amely a tanársegédektől a professor emeritusokig oktatóinkat egymással összeköti.

Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora