Ábrahám Márta

Ábrahám Márta

Rendkívüli Tehetségek Képzője, Vonós Tanszék

Hegedű főtárgy

Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: DLA, habil., egyetemi adjunktus
 
Tanulmányok:
Bartók Béla Zeneiskola, Vác
Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, tanára: Sós Natasa
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, tanára: Kovács Dénes, Rados Ferenc (summa cum laude diplomáját 1996-ban szerezte meg)
Mozarteum, Salzburg – 2 éves ösztöndíj (Ruggiero Ricci osztályában)
Guildhall School of Music and Drama, London – 2 éves ösztöndíj (1994–1996), tanára: David Takeno
Olyan világhírű művészek mesterkurzusain vett részt, mint Elisabeth Gilels, Nathan Milstein, Pauk György, Fenyves Loránd, Kurtág György, Zsigmondy Dénes, és Vladimir Szpivakov.
2013: DLA-fokozat – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, disszertáció címe: „Bartók és Kodály zenei hatása az 1945 után keletkezett hegedűversenyekre”
 
Oktatói tevékenység:
2005- : a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója – hegedű főtárgy mellett „J. S. Bach hegedűfúgák és a Ciaccona elemzés” tantárgyat is tanít angolul a Zeneakadémia Doktori Iskolájában.
2019: habilitáció
 
Vendégtanári állások, mesterkurzusok, előadások:
2010-ben megalapította a nyári Zebegényi Szólista Műhely hegedű-kamarazene mesterkurzust és koncertsorozatot, melyet azóta is minden évben megrendeznek.
Több ízben tartott előadást a Zeneakadémia Doktori Iskolájában, a FUGA-ban, a Győri Széchenyi István Egyetem Zenei Karán, a Jerusalem Academy of Music and Dance-ban, a Londoni Trinity College-ban, a Helsinki Sibelius Akadémián, és a Brno-i Janáček Akadémián.

Zsűritagság, zsűrielnökség:
2018, 2023: Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny, Mosonmagyaróvár
2022: Koncz János Országos Hegedűverseny, Szombathely
2019: Kaunas International Competition, Litvánia
2014: Bartók Duó Verseny, Vác

Koncertek, zenekari tagságok, szakmai tevékenység:

Első koncertmester: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar (2005–2009)
Koncertmester: Amszterdam Szimfonikus Zenekar (2 évig)
Vendégkoncertmester: Rotterdam Filharmonikus Zenekar, Holland Filharmonikus Zenekar, Szöuli Filharmonikus Zenekar, City of Birmingham Szimfonikus Zenekar
Zenekarvezető: Concerto Armonico
Koncertmester és művészeti vezető: Ábrahám Consort (2009-től)

Szólistaként fellépett a London Filharmonikus Zenekarral, a Rotterdami Filharmonikus Zenekarral, a Holland Rádió Zenekarral, a Belga Rádió Zenekarral, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a European Sinfoniettával, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekarral és a Budapesti Vonósokkal. Olyan kiváló művészek társaságában lépett pódiumra, mint Yehudi Menuhin, Kobayashi Ken-Ichiro, Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Helmuth Rilling, Sakari Oramo és Fischer Ádám.

Kamarazenészként is rendkívül aktív, állandó meghívottja hazai és nemzetközi fesztiváloknak. Jelentős koncerttermek ünnepelt szólistája, koncertfelkérései az Amsterdam Concertgebouw, Berlin Philharmonie, Brüsszel Palais de Beaux- Arts-ba vezetnek, többek között partnere volt: Bogányi Gergely, Vásáry Tamás, Szilasi Alex, Nagy Péter, Enrico Dindo, Yaron Rosenthal.

Zenei érdeklődési köre a barokk zenétől a romantikus repertoáron át a kortárs zenéig terjed. Rendszeresen részt vesz kortárs kamarazenei és zenekari produkciókban. Nevéhez fűződik számos hazai kortárs zeneszerző új művének ajánlása és ősbemutatója: Vajda Gergely, Zarándy Ákos, Király László, Dukay Barnabás, Horváth Balázs, Sándor László, Sári József és Balassa Sándor.

Felvételek:
Számtalan rádió és lemezfelvételt készített, lemezre vette Viski János hegedűversenyét.

Bach-kutatás:
Dukay Barnabás zeneszerzővel és kutatócsoportjával 2012 óta kutatja és elemzi J. S. Bach hegedűműveit. Több mint tíz éves elemzőmunkájuk során kifejlesztettek egy egyedi és innovatív elemzési módszert, amelynek segítségével a világon elsőként tárták fel J. S. Bach hegedűműveinek rejtett üzeneteit és titkos kódjait. A zenetörtéerneti jelentőségű felfedezések publikálásához a zeneoktatásban digitálisan is jól alkalmazható vizuális zeneoktatási módszert dolgoztak ki. A Colorful BACH technikával készült kották színeket használnak a szólamok differenciálására, ezáltal teljesen új módon, rétegeiben láttatják a zenét. A módszertanra épülő oktatási szakkönyvek hiánypótlók nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is, a kiadványok számos nemzetközi és hazai neves szakember elismerését vívták ki.

Publikációk a BioBach-Music kiadó gondozásában
2017: Dukay Barnabás – Ábrahám Márta: Részletek az örökkévalóságból angolul Excerpts from Eternity, multimédiás kiadvány: szakkönyv, CD, kotta és szemléltető poszter
2020: Ábrahám Márta – Dukay Barnabás: J. S. Bach Hegedűfúgáinak Összkiadás Sorozat I. kötet: C-dúr fúga (BWV 1005)
2021: Ábrahám Márta – Dukay Barnabás: J. S. Bach Hegedűfúgáinak Összkiadás Sorozat II. kötet: g-moll fúga (BWV 1001)
2021: Ábrahám Márta – Dukay Barnabás: g-moll fúga szemléltető poszter
2023: Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyv I-II.
A publikációk honlapja

Díjak, kitüntetések:
2024: Lajtha-díj

Honlap, közösségi média:
www.martaabraham.com
Youtube csatorna