Búcsú Sárosi Bálinttól

Kedves Bálint!

A megszólítás nem véletlen, hiszen már első találkozásaink egyikén kérted, hogy tegeződjünk és – a tanár úr helyett – szólítsalak egyszerűen Bálintnak. Nemrég, a 95. születésnapod alkalmából vettem papírra a veled kapcsolatos emlékeimet, és most búcsúznunk kell. Nehéz. Pedig lenne még kérdésem.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az írásaid, az előadásaid és a rádióműsoraid mellett rengeteg személyes élmény is hozzád fűz. Évekkel ezelőtt te voltál a Magyar citerazene köteteinek szakmai lektora. Emlékszem, ahogy egyetlen mozdulattal kihúztál több, jól megfogalmazott bekezdést, mondván, nem kell fecsegni, hagyjuk gondolkodni az olvasót is. Ez a jó tanács azóta is, minden leírt mondatomnál elkísér.

 

Te még személyesen vettél részt az 1964-ben Budapesten megrendezett IFMC-konferencián, így közvetlen tapasztalattal segítetted a disszertációm vonatkozó fejezetének megírását. A legendás, Martin Györggyel közös 1965-ös etiópiai gyűjtőutadról egyedülálló anyaggal tértél vissza. Ilyen eredményre talán te sem számítottál, hiszen akkoriban Etiópia igazi fehér folt volt a térképen, gyakorlatilag semmilyen kézzel fogható adat nem volt erről a területről.

Amikor 1965. április 13-án Berlin szívében, Erich Stockmann etnomuzikológus Unter den Linden sugárút 8. szám alatt található dolgozószobájának ajtaján bekopogtak hozzád egy távirattal, hatalmas munkában voltál. Éppen a Die Volksmusikinstrumente Ungarns című könyv kéziratán dolgoztál, amely – igen megtisztelő módon – a Handbuch der europäischen Volksmusikinstrumente sorozat első köteteként jelenhetett meg.

A távirat így szólt: „Közöljék vele, hogy hazatérése után 1–2 hét múlva Etiópiába kell utaznia. Az előkészületek meggyorsítása céljából a Világegészségügyi Szervezet által megkívánt oltások felvételét ott kezdje meg. Sárga könyvet vezettessen és hozza magával.” Jellemző rád, hogy meg sem fordult a fejedben az ajánlat visszautasítása. Negyven évesen kellően tapasztalt voltál ahhoz, hogy megfelelően felkészülj erre a tudományos vakrepülésre, és kellően forrófejű, hogy ne rettentsenek el a várható nehézségek.

54 évvel később gondolataimba merülve kaptattam fel fel a budapesti Áldás utca 11. szám alatti régi épület lépcsőházának kopott fokain. A lépcsősor tetején résnyire nyílt ajtó mögött vártál és szívélyesen betessékeltél. A látogatás apropója az etiópiai gyűjtés digitális publikációja volt. Kinyílt a laptop és folytatódott a fél évszázaddal ezelőtt megkezdett történet. Az Ethiofolk honlap filmjeit, képeit és hangfelvételeit nézve újra felidéződött az 1965-ös expedíció. Emlékszem, ahogy kikezdhetetlen memóriával soroltad a személyeket, a népneveket, a helyeket, a hangszereket. Elismerő szavaid sokat jelentettek.

Igen, lenne még kérdésem. Amikor a tomboló covid-járvány sokadik hulláma alatt felhívtalak, egy fiatal női hang közölte, hogy beteg vagy, nem tudsz a telefonhoz jönni, majd lerakta a kagylót. Megszakadt a vonal, nem lehet már újra hívni. Maradnak az emlékek, egy hihetetlen munkabírással és ambícióval végigdolgozott élet szellemi eredményei.

Egyszer azt mondtad, hogy nincs szükség vastag könyvekre, karcsú könyveket kell írni. Az eredményekhez bátorság, az ötlethez pedig elhivatottság kell. Olyan elhivatottság, amely ellenszélben is segít eljutni a célhoz. Nem a módszer lényeges, hanem a befektetett munka, amelyet kizárólag az elért cél szentesít. Csak legyen erőnk megfogadni minden tanácsodat.

Köszönjük, Bálint!

Bolya Mátyás