Ötven év üzenete

Fél évszázad telt el Kodály Zoltán halála óta. Művei felhangzanak a koncerteken, népzene-rendszerezői munkásságát folytatják korunk folklórkutatói. Összetett életművének harmadik nagy fejezete, a zenepedagógiai koncepció a legtöbb munkát adó örökség, hiszen mindazzal, amit Kodály a zenei nevelésről megfogalmazott, az emberiség sorsát kívánta jobbra fordítani. A Zeneakadémia kiadványa igyekszik képet adni Kodály zenepedagógusi tevékenységéről, a sokat emlegetett „Kodály-módszer” mibenlétéről, és persze célja a számadás is: bemutatni – legalább dióhéjban –, mi minden történt Kodály halála óta Magyarországon, az ő szellemében. Hogyan működik a Kodály Intézet, milyen feladatot töltenek be az úgynevezett mintaiskolák, milyen a magyarországi kóruskultúra, hogyan tárja a közönség elé a zeneszerző egykori otthonát a Kodály Múzeum, miként őrzi és dolgozza fel a komponista hagyatékát a Kodály Archívum, milyen új módszereket alkalmaznak Kodály szellemében a szórakoztatóipar hatásainak kiszolgáltatott fiatalság meghódítása érdekében az új zenepedagógus-generációk? A kötet végén – kitekintésként – elkötelezett külföldi zenetanárok vallanak arról, hogyan formálta át gondolkodásmódjukat a kodályi elvekkel való megismerkedés, és hogyan alkalmazzák a módszert hétköznapjaikban.